Az elmúlt időszakban sok szó esett az egri Dobó István Laktanyáról, de a vita legtöbbször nem magáról a területről, hanem a köré épített politikai zajról szólt. Ki mit sejtet, ki mitől tart, ki hogyan próbálja a saját narratívájába illeszteni az ügyet. Ez manapság Egerben nem meglepő, de sajnos nem visz minket közelebb ahhoz, ami igazán fontos lenne:
mit kezdhet Eger egy közel 3,8 hektáros, belvároshoz közeli, évtizedek óta alulhasznosított területtel?
Mert a Dobó István Laktanya nem egyszerűen egy régi katonai objektum. Nem csak egy üresen álló ingatlan, egy lezárt tömb a város szövetében, és nem is pusztán egy újabb közéleti gumicsont. Sokkal inkább Eger egyik legnagyobb belső fejlesztési tartaléka, amelynek sorsa hosszú időre meghatározhatja a környék arculatát, használhatóságát és akár a város gazdasági mozgásterét is.
És ezt az elején érdemes nagyon világosan kimondani: fejlesztési szempontból a laktanya területe nem ugyanaz a kategória, mint a csereügyletben emlegetett Mezőgazdasági iskola épülete vagy az egyetemi B épület. A Mezőgazdasági iskola fontos és értékes ingatlan lehet, de városfejlesztési értelemben nem összehasonlítható egy ekkora, összefüggő, belső városi tartalékterülettel. Az egyetemi B épület pedig ilyen szempontból még kevésbé mérvadó, hiszen eleve egyetemi célokhoz kötött használatú ingatlan, vagyis nem az a típusú terület, amelynek jövőbeni funkciójáról a város szabadon, városszerkezeti és lakossági igények alapján gondolkodhatna. A laktanya ezzel szemben valódi stratégiai mozgásteret jelent. Nem egyszerűen épületállományról beszélünk, hanem egy olyan nagy kiterjedésű területről, amelyből megfelelő előkészítéssel új városi funkciók, közösségi terek, szolgáltatások, munkahelyek és akár lakhatási vagy szociális elemek is létrejöhetnek.
Mivel szakmám szerint geográfus-területfejlesztő vagyok, számomra ez a téma különösen érdekes. Itt ugyanis nem elvont politikai vitáról beszélünk, hanem nagyon is gyakorlati kérdésekről: hogyan lehet egy zárt, részben leromlott állapotú, de kiváló adottságú területet újra bekapcsolni Eger életébe; milyen funkciókra lenne valóban szüksége a városnak; mi az, amit saját erőből is el lehet kezdeni; és mi az, amihez állami, uniós, egyetemi vagy magántőke bevonása nélkül egyszerűen nincs elegendő önkormányzati kapacitás.
A laktanya ügyében tehát ideje túllépni az állandó hergelésen, és végre konkrétumokról beszélni. Álmodozni lehet és kell is, de nem csak ChatGPT-vel rajzolt bohóckodásokra van szükség, nem politikailag nyereséges fröcsögésre, hanem józan, reális, a városlakók számára is érzékelhető fejlesztési irányokra. Ez az írásom apropója.
Az első lépés nem látványos, de megkerülhetetlen: pontosan tudni kell, milyen állapotban van a terület. Egy volt katonai objektumnál nem lehet hasraütésszerűen tervezni. Fel kell mérni az épületek műszaki állapotát, a közműhálózatot, az esetleges talaj- vagy talajvízszennyezést, a megtartható és bontandó részeket, a közlekedési kapcsolatokat, valamint azt is, hogy egy-egy funkció később mennyibe kerülne nemcsak megépíteni, hanem fenntartani is. Aki ezek nélkül ígérget és okoskodik, az vagy nem érti a dolog súlyát, vagy túlságosan könnyedén bánik a város jövőjével.
Persze ez nem jelentheti azt, hogy évekig vizsgálatokra és tanulmányokra hivatkozva ne történjen semmi. A jó városfejlesztés nem mindig egyetlen nagy ugrással indul. Sokkal gyakrabban apróbb, de jól eltalált lépésekkel, amelyek megmutatják, hogy egy korábban zárt és elhanyagolt terület újra a város része lehet.
Mielőtt azonban konkrét funkciókról beszélünk, szerintem érdemes rögzíteni egy stratégiai alapvetést. Egy ilyen terület jövőjét alapvetően két dolognak kell meghatároznia. Az egyik a városrész helyi igényrendszere: mitől lenne könnyebb, élhetőbb, kényelmesebb a környéken élők mindennapja. Ilyen például a parkolás kérdése, hiszen a Tizeshonvéd utca és az alatta lévő utcák egyre terheltebbek ebből a szempontból, de ugyanígy ide tartozik az időskori ellátórendszer fejlesztése is, hiszen a Hajdúhegyen jelentős az idős lakosság aránya. A másik szempont azoknak a városi funkcióknak a pótlása, amelyek Egerből jelenleg hiányoznak vagy csak korlátozottan vannak jelen: inkubátorház, korszerű irodai és szolgáltató terek, tudástranszfer-központ, rugalmas közösségi és munkahelyi funkciók. A feladat az, hogy ezt a két igénycsoportot ne egymással szembeállítsuk, hanem összegyúrjuk egy olyan városfejlesztési iránnyá, amely egyszerre szolgálja a közvetlen környék mindennapi problémáinak enyhítését és Eger hosszabb távú fejlődését.
A laktanya esetében ilyen első lépés lehetne a biztonságosan használható részek részleges megnyitása. Nem az egész komplexum felelőtlen átadása a közhasználatnak, hanem egy kontrollált, előkészített nyitás: zöld átjáró, ideiglenes közpark, árnyékos pihenőhelyek, padok, ivókút, kutyasétáltató rész, kisebb szabadtéri sport- vagy rekreációs elemek. Ezek nem kerülnek egy teljes városnegyed-rehabilitáció árába, mégis azonnal érezhető változást hoznának. A városlakók nem stratégiai dokumentumokban és Facebook-posztokban érzékelik a fejlődést, hanem abban, hogy egy korábban elzárt területen egyszer csak át lehet sétálni, le lehet ülni, árnyékot lehet találni, gyerekkel, kutyával, biciklivel is használhatóvá válik a hely.
Ehhez természetesen kapcsolódhatna egy közösségi udvar vagy helyi programtér is. És még mielőtt… Nem egy fesztiválközpontra gondolok, és nem is olyan zajos rendezvényhelyszínre, amelyből néhány hónap alatt lincs hangulat lesz a Hajdúhegyen. Sokkal inkább egy emberléptékű, kifejezetten az egrieknek szóló térre: például termelői napokra, civil programokra, szabadtéri filmvetítésekre, családi programokra, kisebb kulturális rendezvényekre vagy akár aki egészen újszerű volna, például városi fórumokra. Azt gondolom esetünkben érthető, hogy sokszor turisztikai logikában gondolkodunk, de fontos leszögezni, hogy egy város nem csak a vendégeké. Eger sem.
A laktanya egyik nagy lehetősége éppen az, hogy olyan hely jöhetne ott létre, amely nem a turistaforgalom kiszolgálásáról, hanem az itt élők igényeiről szól.
Szintén reális, kisebb léptékű induló funkció lehetne akár egy városi digitális ügysegédpont és egy kisméretű coworking tér. A tapasztalatokkal ellentétben a városfejlesztés nem abban merül ki, hogy felújítunk épületeket és burkolatokat rendezünk. Legalább ennyire fontos volna az is, milyen szolgáltatásokat viszünk egy-egy területre. Egy használható épületrészben – vagy akár ideiglenes megoldással – létrejöhetne egy olyan pont a laktanya területén, ahol idősek, álláskeresők, diákok, kisvállalkozók vagy a digitális ügyintézésben bizonytalan lakosok kapnak segítséget. Néhány munkaállomás, stabil internet, tárgyaló, vállalkozói tanácsadás, képzések. Ez még nem egy innovációs központ, de annak egy nagyon is hasznos előszobája. Ráadásul a város így valós használói igényeket mérhetne fel, nem pedig feltételezések alapján tervezne valami nagyobb funkciót.
Nem szabad elfelejteni, hogy a laktanya környezetének rendbetétele fontos prioritást kell jelentsen. A közbiztonsági és közlekedési beavatkozások talán kevésbé látványosak, ha politikáról van szó, de a mindennapi komfortérzet szempontjából alapvetőek. Egy rosszul megvilágított, elhagyott, nehezen átlátható tömb rontja a környék hangulatát és biztonságérzetét, még akkor is, ha nem történik ott különösebb probléma. A jobb világítás, a gyalogos kapcsolatok rendezése, a kerékpáros megközelítés kialakítása, a parkolási helyzet újragondolása, a peremterületek tisztítása és átláthatóbbá tétele olyan beavatkozások, amelyeket az emberek azonnal érzékelnek.
A nagyobb kérdés persze az, hogy hosszabb távon milyen funkció adhat valódi jövőt a területnek. Ennél a pontnál őszintén ki kell mondani: Eger saját erejéből nem tudja teljes egészében rehabilitálni a laktanyát. Ez nem szégyen, hanem realitás. Egy ekkora terület fejlesztése állami, uniós, egyetemi, vállalkozói vagy magántőke bevonása nélkül nem életszerű cél.
Az önkormányzat feladata ezért ebben az esetben nem az, hogy mindent maga építsen és működtessen, hanem az, hogy világos irányt szabjon, előkészítse a projekteket, partnereket szervezzen, és közben végig megőrizze a közérdekű kontrollt.
Az egyik legfontosabb hosszú távú lehetőség egy egyetemi innovációs és tudástranszfer központ kialakítása lehetne. Egernek van egyeteme, vannak képzési hagyományai, van kulturális és szolgáltató karaktere, de szüksége lenne olyan térre is, ahol az egyetemi tudás, a helyi vállalkozások, a digitális gazdaság, a kutatás-fejlesztés és a fiatal szakemberek találkozni tudnak. Egy jól működő központban helyet kaphatna startup-inkubátor, mentorprogram, vállalkozásfejlesztési iroda, digitális labor, prototípusműhely, képzési tér, kutatáshasznosítási egység, valamint informatikai és mérnöki szolgáltatócégek számára kialakított bérterület is, hogy csak néhány fontos példát emeljek ki.
Nem lesz Egerből egyik napról a másikra technológiai nagyváros, az viszont közép-hosszú távon reális cél, hogy létrejöjjön egy olyan tudásközpont, amely helyben tart fiatalokat, gyakornoki és munkahelyi lehetőségeket teremt, segíti a vállalkozásokat, és végre szorosabb kapcsolatot épít az egyetem, a város és a gazdaság szereplői között.
Egy jól működő innovációs központ működő ökoszisztéma, ahol képzés, mentorálás, vállalkozás, piaci kapcsolat és közösség egyszerre van jelen. Erre nagyobb szüksége lenne most Egernek, mint bármikor.
A laktanya másik fontos iránya a célzott, megfizethető bérlakás- vagy fecskeházprogram lehetne. Egernek szüksége van fiatal pályakezdőkre, pedagógusokra, egészségügyi és szociális dolgozókra, önkormányzati intézményekben dolgozó szakemberekre, egyetemi oktatókra, kutatókra és olyan fiatalokra, akik nem kényszerből mennek el, hanem találnak helyben jövőképet. A lakhatás ma már nem pusztán szociális ügy, hanem munkaerő-megtartási és gazdaságfejlesztési kérdés is egyben, ugyanis, ha egy város nem tud elfogadható lakhatási feltételeket kínálni azoknak, akikre a működéséhez szüksége van, akkor hosszútávon megszűnik a megtartó ereje. Ez persze nem azt jelenti, hogy a laktanyából csináljunk piaci alapon lakóparkot. Éppen ellenkezőleg: az önkormányzatnak tulajdonjogot, bérlőkijelölési jogot és szabályozási kontrollt kell megtartson és gyakoroljon.
A cél nem az, hogy egy értékes városi területből néhány gazdasági szereplő jó üzletet csináljon, hanem hogy lakhatási lehetőségek gyarapításával Eger megtartson vagy esetleg idecsábítson olyan embereket, akik nélkül a város intézményei, cégei, szolgáltatásai, és maga az önkormányzat egyre jobban működhet.
Ha pedig már lakhatási és gondozási funkciókról beszélünk, akkor érdemes lenne megvizsgálni egy korszerű idősotthoni vagy támogatott időskori lakhatási elem lehetőségét is. Nem feltétlenül egy nagy, zárt intézményben kell gondolkodni, hanem olyan, a mai ellátási igényekhez igazodó modellben, amely összekapcsolhatná az önállóbb időskori lakhatást, a nappali szolgáltatásokat, az egészségmegőrzést és a közösségi jelenlétet. A Hajdúhegy társadalmi összetétele miatt ez nem elméleti kérdés: ha sok az idős ember a városrészben, akkor a fejlesztési irányok között helye van annak is, hogyan lehet számukra közelebb vinni a segítséget, a gondozást, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat.
Kis fantáziával, de a lakosság számára közvetlenül érzékelhető fejlesztés lehetne egy egészség-prevenciós, rehabilitációs és idősgondozási szolgáltató központ is. A 21. századi városok egyik nagy kihívása az idősödés, a mozgásszegény életmód, az egészségügyi ellátórendszer terheltsége és a mentális egészség romlása. Itt nem új kórházról és nem párhuzamos intézményrendszerről lenne szó, hanem olyan városi szolgáltatási pontról, ahol gyógytorna, mozgásszervi rehabilitáció, szűrőprogramok, mentálhigiénés tanácsadás, idősek nappali programjai, családi életmódprogramok és egészségnevelési szolgáltatások működhetnének.
Ennek azért lenne különös jelentősége, mert az ilyen fejlesztés nem elvont, hanem nagyon is hétköznapi módon javítja az életminőséget, ami azt jelenti, hogy valaki könnyebben jut el például tornára, szűrésre, tanácsadásra.
A zöld és klímaadaptív irány szintén megkerülhetetlen. A klímaváltozás a városokban már most szélsőséges körülményeket teremtve jelenik meg: hőhullámok, túlmelegedő burkolatok, kevés árnyék, hirtelen lezúduló csapadék és növekvő energiaárak. Egy ekkora belső területnél, mint a laktanya, hiba lenne csak épületekben gondolkodni. A laktanya Eger egyik klímaadaptív mintaterülete lehetne esőkertekkel, vízmegtartó zöldfelületekkel, árnyékolt sétányokkal, fásítással, energiahatékony közvilágítással, napelemekkel és akár közösségi energiamegoldásokkal. Ezek – bár úgy hangzanak – nem csak divatos, zöld lózungok, hanem konkrét, kipróbált, gyakorlati városfejlesztési eszközök.
Összegezve, hosszabb távon véleményem szerint a legéletszerűbb megoldás egy vegyes használatú városi negyed kialakítása lenne, ahol egymás mellett működik többféle funkció: zöldfelület, közösségi tér, szolgáltatások, képzések, munkahelyek, célzott lakhatási programok, egészségügyi és szociális funkciók, innováció és esetleg klímastratégia. Ebben a modellben a magántőke bevonása nem ördögtől való, de csak előre rögzített, a város számára előnyös feltételeket, melyek még csak véletlenül sem hasonlítanak a Katona téri Parkolóház konstrukciójához. Tudni kell előre, hogy mennyi zöldfelület marad, milyen közösségi funkciók épülnek be, hogyan alakulnak a gyalogos és kerékpáros kapcsolatok, mekkora közlekedési terhelés vállalható stb.
A magántőkés fejlesztésre eszközként, de nem iránytűként kell tekintsünk. Az iránytűnek minden esetben a város érdekének kell maradnia!
Ha mindezt sorrendbe kell tenni, akkor szerintem a reális út nagyjából úgy néz ki, hogy először teljes műszaki, környezeti és közműállapot-felmérésre van szükség, ezzel párhuzamosan el lehet indítani a terület közbiztonsági és közlekedési rendezését. Ezt követheti a biztonságosan használható részek részleges megnyitása zöld és közösségi, és akár parkolási funkciókkal, majd jöhetnek a kisebb pilotprojektek, mint például a digitális ügysegédpont vagy a coworking tér.
Ezzel párhuzamosan ki kell dolgozni azt a stratégiai elképzelést, amely világosan megmondja, milyen arányban szolgálja a terület a városrész közvetlen igényeit, és milyen arányban kapnak helyet benne azok a funkciók, amelyek ma egész Egerből hiányoznak. Ha ez az irány összeállt, akkor jöhetnek a potenciális partnerekkel folytatott egyeztetések: az egyetemmel, állami szereplőkkel, vállalkozásokkal, szociális és egészségügyi szolgáltatókkal, illetve adott esetben magánfejlesztőkkel. Amikor ezekből már konkrét, pénzügyileg és szakmailag is vállalható javaslat lesz, akkor lehet továbbmenni a szabályozási terv módosítása, a településrendezési szerződések, a közérdekű garanciák és végül a tényleges beruházások irányába.
Ezt csak azért tartom fontosnak kimondani, mert egy ilyen fejlesztés nem néhány hónapos politikai akció, hanem többéves, összetett városfejlesztési folyamat. Lassúnak tűnhet, sok egyeztetéssel, műszaki vizsgálattal, jogi és pénzügyi előkészítéssel jár, de az eredménye évtizedekre meghatározhatja a városrész és egész Eger jövőjét. Pontosan ezért éri meg komolyan venni.
A nagyobb fejlesztéseket – az egyetemi innovációs központot, a célzott lakhatási programot, az egészség-prevenciós és időskori ellátási funkciókat, a klímaadaptív parkot és a végső célt, a vegyes funkciójú városnegyedet – eközben kell előkészíteni, hiszen ezekhez a célokhoz külső források, és ami még fontosabb, komoly partnerségi háttér szükségeltetik.
Tudom, ez a megközelítés kevésbé hangzatos, mint egyetlen, jól időzített, nagy politikai ígéret, viszont sokkal felelősségteljesebb is. A laktanya sorsának rendezése olyan feladat, amelynek jó vagy rossz irányú megoldása évtizedekre befolyásolja Eger belső szerkezetét, gazdasági lehetőségeit és az itt élők életminőségét. Pontosan ezért mondom, hogy ideje volna az állandó hergelés helyett végre konkrétan a tartalomról beszélni. Arról, hogyan lehet egy zárt, alulhasznosított területből nyitott, zöld, biztonságos, tudásalapú és közösségi városi tér. Arról, hogyan lehet úgy fejleszteni, hogy abból ne csak néhány beruházó, ne csak néhány politikai szereplő, ne csak néhány intézmény, hanem generálisan, maga az egész város s annak minden lakója profitáljon.
És most arra kérem a politikusokat, a kérész életű hírnévért közéleti karrierbe fogott botrányhősöket, meg úgy egyébként a szakmát is, hogy tessenek lopni az ötleteket és neki kezdeni a folyamatnak. A város nem fejleszti ám önmagát!